Szent Korona Rádió

Tartalom átvétel
RSS
Updated: 25 perc 24 másodperc

A HírTV vendége volt a Historica (Február 11-én koncert a Vadvirágban)

2 óra 46 másodperc ago

December 16-án jelent meg a Historica zenekar új nagylemeze Kis magyar historica címmel. Erről az albumról is szólnak majd dalok a Vadvirág Táncházban február 11-én, ahol a vendég A Jó a Rossz és a Csúf lesz.

tovább

Hajnalban újabb havazás kezdődik

3 óra 16 perc ago

A Dunántúlon már felszakadozott a felhőzet, sok helyen kifejezetten napos idő van. Keleten még havazás, hószállingózás volt a jellemző délben, de ez lassan ott is megszűnt. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -6 és -11 fok között valószínű, késő estére -9, -16 fok közé hűl a levegő.

tovább

Görögország két hónapon belül csődbe mehet

3 óra 19 perc ago

Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.

tovább

IMF-helytartót kap Románia is?

3 óra 28 perc ago

Athén és Róma után Bukarestben is választói felhatalmazás nélküli, ám a nemzetközi pénzügyi körök támogatását élvező "technokrata" kormány alakulhat.

tovább

Lengyel lapok cikkei hazánkról: Brüsszel ne oktassa ki Magyarországot!

3 óra 38 perc ago

Konrad Szymanski, bár a magyar gazdasági reformokat nem nevezte sikereseknek, hangsúlyozta, hogy "a válsággal szemben tehetetlen Brüsszelnek nem volna szabad Magyarországot arról kioktatnia, hogyan vezessen be reformokat".

tovább

Egy konzervativ jelölt és egy buzi közül választhatnak köztársasági elnököt a finnek

7 óra 57 perc ago

Harminc év után először biztosan nem szociáldemokrata államfője lesz Finnországnak, miután az elnökválasztás vasárnapi második fordulójába egy konzervatív és egy zöldpárti jelölt jutott. A választás esélyese a jobboldali Sauli Niinistö, ellenfele a buziságát nyíltan vállaló Pekka Haavisto.

tovább

Főhadiszállás: A "dicsőséges" 133 nap

8 óra 13 perc ago

A műsor alapvetően liberális, baloldali dogmáknak, lózungoknak, álérveknek a megvitatásáról és cáfolásáról szól, ezzel muníciót adva a mindennapi háborúhoz. A következő, negyedik adásunkban folytatjuk történelmi áttekintésünket a forradalmak és ellenforradalmak terén, következő állomásunk Franciaország után pedig hazánk, Magyaroroszág, az idő pedig 1919.

Napvágás műsor: bővebben a kazárokról, hunokról és a zsidókról

9 óra 9 perc ago

Varga Tibor, január 31-én elhangzott előadása hallható a legújabb, vasárnap 17:30-kor kezdődő Napvágásban.
A főbb témák: kazárok, hunok, kik a zsidók?

Napvágás műsor: bővebben a kazárokról, hunokról és a zsidókról

9 óra 9 perc ago

Varga Tibor, január 31-én elhangzott előadása hallható a legújabb, vasárnap 17:30-kor kezdődő Napvágásban.
A főbb témák: kazárok, hunok, kik a zsidók?

Bertha Szilvia: Az igazság napja

9 óra 27 perc ago

Az igazság napja jött el a közszférában dolgozóknak, azoknak, akik a héten megkapták a fizetésüket. Ekkor szembesültek ugyanis a kormány adócsökkentési, a reálkereset megőrzését szent esküvel biztosított ígéreteinek valóságtartalmával.

tovább

ÁNTSZ: Európában egyre gyorsabban terjed az influenzajárvány

10 óra 6 perc ago

Európában növekvő ütemben terjed az influenza – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hivatalos facebook-oldalán szombaton. A közlemény leírja, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint január 20. és 26. között összesen 12 ország számolt be az influenza növekvő ütemű terjedésről.

tovább

Julius Evola gondolatai - Miért nem vagyunk demokraták? (V. Rész)

10 óra 8 perc ago

Vona Gábor demokráciára vonatkozó kijelentésének szellemi hátterét megvilágítva foglalkozunk a kérdéssel az alábbiakban, hogy komoly munícióval tudjunk szembeszállni a liberálisok érveivel, és a beinduló támadásokat tudjuk hárítani.

tovább

Témánk a Keleti Hadszíntér és Przemyśl-erőd körüli harcok

Szo, 02/04/2012 - 22:23

...Legfrissebb adásunkban az első világháború éveibe kalauzoljuk hallgatóinkat. Vendégünk Pintér István történész, akit korábban Görgey-szakértőként már megismerhettünk.

tovább

Budaházy György közleménye Csurka István halála kapcsán

Szo, 02/04/2012 - 22:04

Meghalt Csurka István. Halottról igazat vagy semmit.

tovább

Támogatni kell a fiatal párokat!

Szo, 02/04/2012 - 20:40

Amikor igazán nagy a baj, mi, magyarok össze tudunk fogni - állítja Dr. Kopp Mária orvos-pszichológus, a Semmelweis Egyetem-MTA „Mentális Egészségtudományok" kutatócsoportjának vezetője. A szakember az IGEN-nek az ország demográfiai problémáiról beszélve azt is elmondta, miért nem születnek meg a kívánt gyermekek. Az IGEN.hu interjúja.

tovább

A vízipar és a Világbank terve a víz kisajátítására

Szo, 02/04/2012 - 19:25

Január 26-án a davosi Világgazdasági Fórum során a vízipar zárt ajtók mögött tárgyalta új stratégiáját, amely segítségével a közkézen lévő vízforrások magánkézbe kerülhetnek.

tovább

Tusk felfüggesztette az ACTA szerződés ratifikálását

Szo, 02/04/2012 - 19:14

Donald Tusk lengyel miniszterelnök pénteken felfüggesztette a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement - ACTA) ratifikálását; indoklása szerint széles körű társadalmi konzultációra és a szerződés részletes elemzésére van szükség.

tovább

Soros: Magyarország csak a kezdet

Szo, 02/04/2012 - 19:07

A milliárdos spekulátor szerint Németország elérhetetlen célokra veszi rá az Európai Unió válságban lévő tagországait. Amit az európaiak eddig csináltak, mind rossz volt, Magyarország pedig csak az első a sorban.

tovább

Tamás Gáspár Miklós: "Csurka náci volt, meg fasiszta"

Szo, 02/04/2012 - 17:46

Ő majd megmondja!

Tamás Gáspár Miklós szavait olvasva érdemes elgondolkodniuk a liberális szószólóknak, hogy kiben is lakozik több gyűlölet. A hazájukat féltő, nemzeti érzelmű emberekben, vagy az ilyen fröcsögő firkászban, mint amilyen TGM is?

tovább

Fogságba esett az egyiptomi férfival lelépett magyar nő

Szo, 02/04/2012 - 16:13

Íme egy újabb példa a sajnos egyre több alkalommal előforduló esetből. A liberalizált európai nők sokszor ráfaragnak a külföldi idegenekkel, akik komoly tanfolyamokon sajátítják el módszereiket.

tovább