Változás a Magozott Cseresznye és a Fejbőr háza táján (frissítve: Újra összeáll az Egészséges Fejbőr!)

A két csapat felállásában változás következett be, mégpedig Arab, Yoda, és Ceka távozott, Zorán és Mazu pedig maradt. Szerencsére elmondható, hogy a zenészek békében, barátsággal váltak el egymástól. Alább olvasható az érintettek levelei.

Változás a Magozott Cseresznye és a Fejbőr háza táján

Szasztok Cserkó és Fejbőr barátok!
A mai naptól változás állt be a két csapat összeállításában... ami biztos, hogy Arab, Yoda, és Ceka már nem tagja a zenekaroknak. Mind a hárman nagyon hálásak vagyunk, hogy játszhattunk a bandákban, hiszen rengeteg embert ismertünk meg így, és nagyon sok barátot találtunk az egész országban koncertezés közben. Minden percét élveztük a buliknak, és ezért hálásak vagyunk Nektek és persze Mazunak és Zorkónak.
A kiválás okáról csak annyit: biztosan éreztétek Ti is, hogy az utóbbi másfél-két évben valami megváltozott Mazu és köztünk. Sajnos zeneileg, szövegvilágilag, és emberileg is eltávolodtunk egymástól... nem is született Cserkó lemez... viszont alakult két másik formáció (bOIs, Csillag Sólyom). Közben persze készítettünk egy (szerintünk) nagyon jó Fejbőr anyagot, de ez 100%-ban Zorán zenéje és szövege. (Sajnos a koncerteken csak néha-néha játszottunk egy-egy nótát róla.) Tehát nem látjuk értelmét annak, hogy görcsösen együtt maradjunk a népszerűségért, vagy esetleg némi pénzért, habár már nem jelet örömöt az együtt zenélés.
Természetesen működni fog a Fejbőr, és minket is láthattok a bOIs-ban, és még talán máshol is.
Mazunak és Zoránnak mindent köszönünk, és további sok sikert kívánunk!... de tényleg... Veletek pedig reméljük, hogy találkozunk a koncerteken!

Csermák "Arab" Csaba, Szabó "Yoda" László, Czeróczky "Ceka" József

Azt hiszem Ceka mindent elmondott, én csak annyit szeretnék hozzá tenni! Mindent köszönök! Arab, Yoda, Ceka! Kívánok nektek sok sikert!

Mazu

Ezzel együtt a Magozott Cseresznye határozatlan időre szünetelteti a működését.

Frissítés: Újra összeállt az Egészséges Fejbőr!

A zenekar korábbi problémái, ami feloszlásához vezettek közel másfél év múlva szépen, csendben rendeződtek. Mindenki okult a dolgokból, elgondolkodott és a másik bírálása, akadályozása helyett tette a dolgát. Hamarosan egyfajta visszarendeződés vette kezdetét. Ilyen nagyobb állomás volt a Csillag Sólyom együttes megalakulása is. Csak idő kérdése volt ennek a pillanatnak eljötte.
A Fejbőr mint ahogy neve is találóan mutatta egy nem egészséges fejbőrt takart. No nem a tagok személye miatt, inkább létrejöttének oka miatt. Egy átmeneti állapotot tükrözött, mintegy lélegeztető gépen tartva a régi zenekart, hogy az idő és tegyük hozzá Mazula Imi gyógyító munkája beérvén újult erővel indulhasson útjára az EGÉSZSÉGES FEJBŐR!
Ami mindig is összetartozott nem szakíthatják szét örökre soha! Ez a trianoni alap igazság most tökéletesen visszaköszönt a zenekar életében. Bárcsak hazánk nagy sebe is így tudna begyógyulni.
Az égiek kísérték sorsunkat, mi nem leszünk hálátlanok ezek után sem! Az EGÉSZSÉGES FEJBŐR ismét hazája és közönsége szolgálatába áll!

Czimmer János

(nemzetirock.hu)